... a feleségeknek

« Előző Következő »

„Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak… Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének.” (Ef 5,21–24)
 

Barátságtalannak látszik ez a néhány szentírási sor, mintha az egyház még mindig a régi patriarchális családképet pártfogolná, ahol a férfi az úr a háznál, az asszony pedig hallgasson. Valójában két félmondattal Pál apostol talpra állítja a házasság szentségét. A feleség engedelmeskedjék a férjének, mondja, mert a férj ura az asszonynak, amint Krisztus az egyháznak. Hogyan ura Krisztus az egyháznak? Úgy, hogy az utolsó vacsorán levette a felsőruháját, kötényt kötött maga elé, és megmosta tanítványainak a lábát. Vagyis kinek engedelmeskedik a feleség? Annak, aki kész letérdelni előtte, aki kész elvégezni körülötte a legszolgaibb munkát, hiszen a lábmosás a rabszolga munkája volt.

A feleségtől azt kéri Pál, hogy engedelmeskedjék. Aki engedelmeskedik, az lemond akaratáról. Így ő már nem önmagáé, hanem azé, akinek a javára lemond akaratáról. 

Vagyis a házasság szentsége alapvetően az adás szentsége, a házasság szentségében nem alá- vagy fölérendeltségről van szó, hanem két ember egymáshoz rendeltségéről. Két ember odaajándékozza önmagát egymásnak. Ha a férj és a feleség a szüntelen ajándékozás lelkületében él, akkor boldogok lesznek, mert az adás és az elfogadás kölcsönösségében élnek. Erre mondja Pál apostol, hogy „felette nagy titok ez, én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom.” (Szép Attila)


« Előző Következő »