Az egyház társadalmi tanítása

« Előző Következő »

Az egyház tanítása ma is sok társadalmi és gazdasági kérdésre ad választ. A pápai enciklikákon keresztül olyan paradigmáról beszél az egyház, melyet emberi gondolkodásmódunk határoz meg. Ez az emberi gondolkodásmód az alapja keresztény hitünknek.

Az egyház társadalmi tanításának öt alappillére van.

Ezek közül az első és egyben legfontosabb az emberi méltóság.

A társadalmat, gazdaságot, politikát csak úgy érdemes építeni, ha az ember méltóságára építünk. Az embernek azért van méltósága, mert Isten hasonlatosságára és képére teremtetett; a gazdasági és társadalmi folyamatoknak az alapja az ember.

Az egyén felelőssége, hogy milyen társadalomban, milyen gazdaságban él. Természetesen a struktúrák visszahatnak az emberre. Van agymosás, van csoportnyomás, csoportdinamika, társadalmi hatás, amelyeknek az ember nehezen tud ellenállni. De nagyon sok – nem csak keresztény – irányzat és szerző bizonyítja, hogy az ember az elsődleges. Ezt pedig leginkább az egyház társadalmi tanítása hangsúlyozza. A társadalom emberekből épül fel, és az ember felelős azért, hogy mit épít. Az ember szabadsága az alapja annak, hogy végső soron ő a struktúra meghatározója.

A második pillér a szolidaritás, vagyis a szegények különleges szeretete.

Ebben benne van az együttérzés, a kompassió, a másik felé való odafordulás, különösen a peremen lévők vagy szükséget szenvedők érdekében. Ez ma annyit jelent, hogy az embernek oda kell fordulnia a másik felé, nyitottnak kell lennie másokra, és ki kell vennie saját magát a középpontból.

Azt is tanítja a keresztény hit, hogy a másik előbbre való, mint én. Ez a nézet nem csak a keresztény tanokban van benne: az altruizmusról elég sokat beszélnek a gazdasági életben is, amikor azt mondják, hogy a gazdasági szereplők ne öldöklő versenyben gyilkolják le egymást, hanem működjenek együtt, és alakítsanak ki win-win szituációkat (nyer-nyer helyzet, vagyis minden résztvevő számára kölcsönösen előnyös megállapodás.) Két vállalat nem csak úgy találhatja meg a maga hasznát, hogy a másikat legyőzi. Vagyis ennek az egyházi alapelvnek is megvan a világi lenyomata.

Harmadik pillér a szubszidiaritás elve.

Ezen elv szerint „egy magasabb szintű közösségnek nem szabad beavatkoznia egy alacsonyabb szintű közösség belső életébe, és nem szabad megfosztania illetékességétől, épp ellenkezőleg, szükségleteiben támogatnia és segítenie kell, hogy annak tevékenységét összehangolja a társadalmat alkotó más tényezőkkel, tudniillik a közjó érdekében.” (II. János Pál pápa Centesimus annus kezdetű enciklikája)

A hierarchia magasabb szintjén is van valaki, és nem mindegy, hogy ez a valaki milyen. Az a jó, ha nem nyom el, hanem kisegít, szolgál. Isten is hierarchikus rendszerben szeret, segít minket. A gazdasági életben ugyanígy használható a szubszidiaritás: ha a vállalat vezetése az alsóbb szintek érdekeit nézi, például megadja a megfelelő fizetést vagy biztosítja a megfelelő munkakörülményeket. Ettől ő még profitot termelő vállalat marad, csak nem a profitmaximalizálás alá söpri be az összes többi célját, hanem a célja értékcél lesz: maga az ember.

A negyedik pillér a közjó.

Ezen „a társadalmi élet azon föltételeinek összességét kell érteni, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy saját tökéletességüket elérjék” (az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma)
. A közjó mindenki életét érinti. Mindenki részéről okosságot igényel, de még inkább azok részéről, akik a tekintély hivatalát gyakorolják.

Három lényeges elemet foglal magába: mindenekelőtt föltételezi a személynek, mint ilyennek tiszteletét. A közjó érdekében a közhatalomnak tiszteletben kell tartania az emberi személy alapvető és elidegeníthetetlen jogait. A társadalom köteles engedélyezni minden tagjának, hogy megvalósítsa saját hivatását. Különösen is a közjóhoz tartoznak a természetes szabadság gyakorlásának föltételei, amelyek elengedhetetlenek az emberi hivatás teljes kimunkálásához: ilyenek a „jog… a saját helyes lelkiismeret szerinti cselekvéshez, a magánélete védelméhez és a jogos szabadsághoz, mely magában foglalja a vallásszabadságot is. (II. vatikáni zsinat: Gaudium et spes, 26.)

Másodszor a közjó igényli közösségének szociális jólétét, gyarapodását. A gyarapodás az összes társadalmi kötelezettség foglalata. A tekintély felelőssége, hogy a közjó érdekében válasszon a részleges javak között. De mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie azt, amire a valóban emberi élethez szüksége van: az élelmet, a ruházatot, az egészséget, a munkát, a nevelést, a kultúrát, a megfelelő tájékoztatást, a családalapítás jogát stb.

Végül a közjó magában foglalja a békét, vagyis az igazságos rend állandóságát és biztonságát. Föltételezi tehát, hogy a tekintély tisztességes eszközökkel biztonságot nyújt mind a társadalom, mind tagjai számára. Biztosítja a jogot a törvényes, személyes és kollektív önvédelemhez. Az egyház társadalmi tanítása az, hogy a társadalmi-politikai rendszer szolgálja a közjót. Vagyis az emberi kiteljesedést – társadalmi és egyéni szinten egyaránt.

Az emberi kiteljesedés egyéni szinten azt jelenti, hogy egyre tökéletesebb leszek belülről. Arisztotelész szerint az ember erények által lesz egyre tökéletesebb. De ez közösségi szinten is meg tud valósulni, egy közösség is ki tud teljesedni, egy egyénekből álló közösség, mondjuk a család. Nemcsak a bűn struktúrája létezik, amiről II. János Pál pápa beszél Reconciliato et poenitentia kezdetű apostoli buzdításában, hanem létezik az erény struktúrája is. A jó is kisugároz, és a jó is vonzza maga után az embereket, mert példát teremt. A jónak is van egy rendszere, és ez a mi reményünk.

Az emberekben megvan az alapvető vágy a jóra, sokat beszélünk manapság a fenntarthatóságról, a túlélésről, válságról, változtatni akarásról. Sokkal élhetőbb egy olyan társadalom, ahol az emberek kooperálnak, bíznak a másikban és békében élnek egymással, de egy vállalat is sokkal hatékonyabban működik, ha ezek szerint az értékek szerint rendezkedik be. Ez a változás semmilyen pénzbefektetéssel nem jár. A profit nem cél, hanem eszköz kell hogy legyen; a cél maga az ember. A profitot nem kell elűzni, csak más szemlélettel kell megközelíteni. Ne a maximális, hanem az optimális profitot keressük. Ami ahhoz optimális, hogy az ember kiteljesedhessen.

Az ötödik pillér az igazságosság, mely az Egyház társadalmi tanításának egyik sarokpontja.

AAquinói Szent Tamás a négy sarkalatos erény közé emeli. Az igazságosság mindenféle emberi közösség létalapja. Készségessé tesz mindenki jogainak tiszteletben tartására, segít annak az összhangnak a megteremtésében, amely előmozdítja a méltányosságot a személyek és a közjó irányában (Katolikus lexikon). Az igazságosság legtisztább és legmagasabb formája a méltányosság.

A mai szóhasználatban gyakran keveredik az igazság és az igazságosság fogalma. Az igazság a kimondott, leírt szó és a valóság közötti viszony, az igazságosság pedig erény, az emberi akarat állandó készsége, hogy mindenkinek megadja azt, ami jár neki. Az igazságosság latinul justitia, amely egyben igazságszolgáltatást is jelent. Igazságérzetünk is azt diktálja, hogy mindenki kapja meg azt, ami jár neki. A leggyakrabban az igazságosságot a méltányos bérek, jövedelmek elérésében követeljük meg magunknak. Már a Bibliában is azzal küldi el Jézus az apostolokat a világba, hogy „a munkás ugyanis megérdemli a bérét.” (Mt 10,9)

Az igazságosság kölcsönösen megillet mindenkit, egyenlők vagyunk. Minden embernek egyaránt vannak jogai és kötelességei. Az emberi közösségeken belüli életet szabályozza a kiosztó igazságosság. Mit jelent ez? Az anyagi javak, a munka, a tisztségek, az adók, a jutalmak és büntetések kiosztása során a feladatok és a felelősségek között igazságosságnak kell érvényesülnie. A tisztségek nem egyenlő arányban találnak gazdára: hierarchia nélkül eluralkodna az anarchia. Aki többet tesz a közösségért, annak több is jár. A társadalmi igazságosság alapja a törvényesség (legalitás), amely nélkül egyetlen társadalom sem működőképes. A törvényhozók felelőssége kiemelkedő e téren. XIII. Leó pápa – akinek nevéhez fűződik az első szociális enciklika, az egyház társadalmi tanításának első lépése – már a XIX. század végén kijelentette: „az államhatalom feladata, hogy az igazságosság érvényesüljön, mivel a gazdagok kevésbé szorulnak rá az állam védelmére, a szegények viszont csak az államra támaszkodhatnak”. Viszont az állam sem vonhat el közadók címén a magánjavakból a méltányosnál többet. Ezek a megállapítások ma is megszívlelendő tanítások lehetnek a törvényhozók számára.

Olvasnivaló: AZ IGAZ ÉLET FELÉ
« Előző Következő »