Imádják-e a katolikusok a szenteket?

« Előző Következő »

Az imádságnak öt nagy csoportját különböztetjük meg: dicsőítés, hálaadás, kérés, engesztelés és közbenjárás. Ez utóbbi, a közbenjárás azt jelenti, hogy egy ember nem saját magáért, a saját szándékaiért, hanem valaki másért imádkozik.

Gyakran megtesszük ezt egy családtagunk, barátunk kapcsán. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy valaki mást kérünk meg: „Imádkozz értem!” Ez tulajdonképpen annyit tesz, hogy közbenjáró imát kérek tőle önmagamért, azért az ügyért, amelyért valószínűleg én magam is imádkozom.

Mivel hisszük azt, hogy a halálban az ember nem semmisül meg, hanem megváltozott módon, de tovább él, hisszük azt is, hogy a már eltávozottak és a még a földön élők között kapcsolat állhat fenn. Ezért imádkozunk elhunyt szeretteinkért – ez is közbenjáró imádság; azt a közösséget fejezi ki, amely minden keresztényt – élőt is, elhunytat is – egybefog.

De kérhetem azt is, hogy olyasvalaki imádkozzon értem, aki már Istennél van. Ha a hit egybekapcsol minket, akkor ő érteni fogja a kérésemet, és imádkozik, „közbenjár” értem az Úr országában. Amikor az imádságban a szentekhez fordulunk, pontosan ez történik: megkérek egy keresztény testvért, egy evilágból már elköltözött embert, hogy (mivel a szentekről hisszük, hogy már Istennél vannak) járjon közben, imádkozzon értem.

Így tehát a szenteket nem imádjuk, s nem is imádkozunk hozzájuk. Kérjük őket, hogy imádkozzanak velünk együtt. Azt kérjük tőlük, hogy értünk, szeretteinkért, azért az ügyért, amit megosztunk velük, ők is imádkozzanak az Istennél.

« Előző Következő »