Miért van az, hogy nem mindenki áldozik?

« Előző Következő »

Az Oltáriszentség, Eukarisztia latin neve: communio, vagyis ’közösség’. E megnevezés azt juttatja kifejezésre, hogy a szentáldozásban közösség jön létre Isten és ember, ugyanakkor ember és ember között is. Az Egyház életének ez a forrása, hiszen a megkereszteltek közötti egység, összetartozás ilyenkor teljesedik be, kap új erőt, telik meg új élettel.


Ebből az következik, hogy csak az áldozhat, aki az Egyház közösségének teljes jogú tagja (gyermekek csak megfelelő felkészülés, elsőáldozás után), azaz:

– aki tagja a Katolikus Egyháznak,
– akinek nincs súlyos bűne,
– aki az Egyház törvényei szerint rendezett életállapotban él (nincs élettársi kapcsolata, nem újraházasodott).

Előfordulhat, hogy a fentiek közül valamelyik sérül. Ilyenkor mindent meg kell tennünk azért, hogy mihamarabb újra bekapcsolódhassunk az Egyház életének vérkeringésébe. A bűneinket a szentgyónásban tehetjük le Isten elé, életünk rendezetlenségeire pedig keresnünk kell a megoldást.

Ezen felül a szentáldozásban tiszteletet kell mutatnunk az Oltáriszentség iránt, ezért áldozás előtt egy órán át – vízen, gyógyszeren kívül – nem ehetünk-ihatunk semmit (ezt hívjuk szentségi böjtnek), s egy nap során csak egyszer (kivételes esetben még egy második alkalommal) áldozhatunk.

« Előző Következő »