Miért jó, ha Isten megáldja a házasságot?

« Előző Következő »

A házasságnak maga Isten a szerzője. Ő a férfi és a nő szívébe azt a vágyat oltotta, hogy odaajándékozzák magukat egymásnak. Így egészülnek ki teljes emberré; alapvető vágyuk, hogy „ketten egy testté legyenek” (Ter 2,24).

Ezért Isten megáldja a házastársi szeretetet, és az emberpárt bevonja teremtő művébe. Isten kimondta rájuk a maga igenjét. Amikor pedig a menyasszony és a vőlegény az oltár előtt kimondja egymásra az igent, Isten akaratával működnek együtt. Isten az igent soha vissza nem vonja, áldása mindig megmarad. A szentségi házasság tehát nemcsak addig létezik és addig köti a feleket egymáshoz, ameddig a szerelem nagy lángon lobog, vagy ameddig ők ketten jól érzik magukat együtt, hanem mindhalálig.
A keresztény meggyőződés szerint a házasság az emberi szeretetnek az a formája, amelyet nemcsak kísér Isten áldása, hanem amelyben valóban testet ölthet, jelenvalóvá válhat Isten szeretete: szentség, amely nemcsak jelzi, de jelenvalóvá is teszi azt. A házasság szentsége még csak elkezdődik az esküvővel, a kegyelem működése végigkíséri a házasokat egész életükön: „holtomiglan-holtáiglan”. E kegyelem forrása Krisztus, aki „velük marad” a házasság nehéz perceiben is, és segíti őket. Ez az a többlet erőforrás, amiért kincs, ha Isten áldása kíséri a házasságot: a házas felek nem pusztán emberi alapokra, törékeny emberi erőfeszítésre, hanem Isten erejére támaszkodva élhetik meg a szeretet nagy kalandját.

« Előző Következő »