Milyen felelősség származik a szabadságból?

« Előző Következő »

Ha az állatot inger éri, nagy valószínűséggel előre meg lehet mondani, hogyan fog reagálni. Az állat ösztönösen cselekszik: a környezetéből érkező ingerek és a saját ösztönei rabja. S mivel nem szabad, nem is tehető felelőssé viselkedéséért.

Ugyan számos adottság van, amely meghatározza az ember magatartását egy inger kapcsán, az énje „közepe” mégis szabad marad. Sokféleképpen dönthet, viselkedése sohasem tökéletesen kiszámítható, és nem is befolyásolható teljes mértékben. Szabad: így aztán erkölcsileg felelős.
Ingerek érhetnek minket a külvilágból (családunk, barátaink viselkedése, a média, a divat, a szokás mintája), de fakadhatnak belülről is (ösztönök, félelem, érzelmek, értelmes gondolkodás). Még ha korlátozzák is a külső szabadságunkat, választási lehetőségeinket leszűkítik, rabként, fogságban tartanak, vagy egyszerűen csak családunk viselkedési mintáitól, a genetikai örökségtől meghatározottan, az iskolai lehetőségektől determináltan kell élnünk, attól még a benső énünk szabad. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a tettünk után sokszor érezzük: tehettünk volna másképp is.
Bár nagyon nehéz pontosan kibogozni, hogy egy-egy tettem mennyire volt befolyásolt vagy szabad, ez az érzés, a vívódás sokszor megmarad. A szabadság ezért mindig együtt jár a felelősséggel, mert nem a másik ember, nem az ingerek, nem a körülmények döntenek arról, hogy mit fogok tenni (mint az ösztönösen cselekvő állatnál), hanem én.

« Előző Következő »