Oltár

« Előző Következő »

A templom az a szent épület, ahol áldozatot mutatnak be Istennek. Vagyis ahol oltár áll, az Isten és ember találkozására lefoglalt hely. Az oltárra helyezzük felajánlott adományainkat, amelyek Istentől megszentelt ajándékokká válnak számunkra. Mi, katolikusok, kenyeret és bort ajánlunk fel, és Krisztus testét és vérét kapjuk az Úrtól.

A lélek legmélyebb ereje, hogy áldozatot tud hozni. Az emberi lélek legmélyén honol az a nyugalom és világosság, amelyből az áldozat Istenhez emelkedik.
Ennek az emberben lévő legmélyebb, legcsendesebb és legerősebb valóságnak külső, látható jele az oltár. A templom szentélyében áll, lépcsők emelik ki abból a térből, amely kívülről maga is el van különítve az emberek munkaterétől, s különálló, miként a lélek szentélye. Szilárdan áll biztos talapzatán, miként az ember igaz akarata, mely ismeri Istent és kész arra, hogy Érte kiálljon. És a talpazaton ott nyugszik az oltár lapja, a mensa, egy szépen elkészített hely, amelyen az áldozatot bemutatják. Nem valami zegzug, hanem szabad sík. Nem félig homályos, zavaros tett, hanem nyíltan áll mindenki szeme előtt. Olyan, amilyennek az áldozatnak kell lennie a szív mélyén. Egészen világosnak az Isten szeme előtt, minden fenntartás és hátsó gondolat nélkül.
De a kettő összetartozik: a külső oltár, és a lélek belsejében lévő oltár. Az a külső, amely a templomnak a szíve, és ez a belső, amely az élő emberi kebelnek, belső templomnak legmélyén áll, amely templomnak kifejezése és jelképe az a külső templom a maga falaival és bolthajtásaival.


Romano Guardini: Örökmécs


« Előző Következő »