Krisztus teste és vére

« Előző Következő »
 

Jézus tanításai közül az egyik legnehezebben érthető az a beszéd, amelyet János evangéliumának 6. fejezetében (Jn 6) mond el. Többször, több megfogalmazásban kimondja: ennünk kell az ő testét és innunk kell az ő vérét ahhoz, hogy az ő élete, Isten élete bennünk legyen.

A kortársak megbotránkoztak ezeken a gondolatokon, mert szó szerinti értelmezésük ijesztő. Az utolsó vacsorán lett nyilvánvaló, hogy Jézus miként gondolta, amit mondott. Ott kiejtett szavai már az első időktől fogva imádsággá váltak az Egyházban. Szent Pál így adja vissza ezeket: „Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.« Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.«” (1Kor 11,23–25).

Hogyan lehetséges mindez? Nem tudjuk, hiszen meghaladja emberi gondolkodásunkat. Egyben biztosak vagyunk: Isten, aki a világot a semmiből megteremtette, mindent megtehet ennek a világnak bármely részével. Az átváltozás mikéntjét Jézus nem mondta el, ez misztérium marad – azt azonban hangsúlyozta, hogy hinnünk kell azt, hogy a kenyér az ő teste.
Az Egyház a későbbiekben a filozófia nyelvén próbálta megragadni ezt a változást, mondván, hogy a kenyér és a bor átlényegül Krisztus testévé és vérévé. A kenyér és a bor külső megjelenése (színe) nem változik, de lényegét tekintve már többé nem az, ami volt, hanem Krisztus maga. Ezért mondjuk, hogy az Oltáriszentség Krisztus teste és vére, a kenyér és a bor színe alatt.


« Előző Következő »