Sátortól a templomig (szent helyek mindig is voltak)

« Előző Következő »
 

Az Ószövetség népe a kinyilatkoztatásból tudta, hogy Isten egy, örök, végtelen. Mégis szerette volna maga között tudni Isten jelenlétét. 

Sátortól a templomig (szent helyek mindig is voltak)

Ezért adja az Úr a szent sátort, amelynek megépítéséről a Biblia részletesen beszámol (ld. a Kivonulás könyvében). A letelepedett élet fontos állomása volt a templom, amelyet Salamon király épített fel Jeruzsálemben. Akkor is, ha Isten jelenléte nem korlátozódott erre, mégis a találkozásnak lefoglalt, e találkozástól megszentelt hely maradt, amely viszonyítási pontul szolgált lerombolásai után is, egészen a mai napig. Az

i templomban a szentek szentjében Isten jelenlétét tisztelték (az első templomban még itt volt a frigyláda, benne a 10 parancsolat két kőtáblájával, mannával és Áron vesszejével), a ben állt a kitett kenyerek asztala és az illatáldozati oltár, a papok udvarában állatokat és terményeket áldoztak fel, elégetve azokat. A templomban ezen kívül több külső udvar fogadta be a népet, akik imádkoztak, tanultak, áldozatot és adományokat adtak át a papságnak. A babiloni fogságtól kezdve egy másik fontos találkozási épület is megjelent, a zsinagóga, amely minden városban megtalálható volt. Ebben nem mutattak be áldozatot, nem is papok szolgáltak: tanulás, ima és közösségi élet helyszínéül szolgált, vezetője pedig – egy származástól független, tanult ember – a rabbi lett.

Az első keresztény istentiszteletek magánházaknál történtek, és ez a gyakorlat az üldözések miatt az első századokban meg is maradt. Általában a római lakóház ebédlőjét használták. Ez a korai állapot előre vetíti a későbbi templomok formáját is: nem valamiféle titkos, elzárt terület, fülke, szobácska a templom középpontja, hanem az összegyűlt közösséget kell befogadnia – ebben az értelemben a keresztény templom sokkal inkább a zsinagóga örököse, mint a jeruzsálemi, vagy egyéb áldozatbemutatásra épült ókori templomé. Már a legkorábbról ismert szír templomokban három fontos pontot találunk: az

t (ahonnét Isten igéjét felolvasták és magyarázták, ez jól látható és hallható helyen, a templom közepén állt), az oltárt (itt jelenítették meg Krisztus áldozatát a kenyér és bor színében) és a szent irányt (ami felé az egész közösség imádkozott, ami Isten eljövetelét várta, ez kelet volt).

A IV. században, miután a császár elfogadott vallásnak nyilvánította a kereszténységet, a bazilikákat kezdték gyülekezési helyként használni, ami sok száz évre meghatározta a templomépítészetet. A több hajó a világítást, a szabad mozgást, a körmeneteket szolgálta, az apszis pedig az oltárnak és a papoknak adott helyet. A templomok díszítése elsősorban a benne zajló liturgiát szolgálta: a Jelenések könyvéből vett motívumok tanították, hogy ami a

ben történik, az már a végidőhöz, Isten országának megvalósulásához tartozik (hét gyertyatartó, Jézus mint megölt és győztes bárány, színes felhőkön érkező Jézus, a mennyei Jeruzsálem városa, a huszonnégy vén, a négy angyal és a négy mennyei lény, kerubok, és Jeremiás próféták stb.).

A középkor második felében egyre inkább a szentek tisztelete felé fordult a templomok képi díszítése, illetve megjelentek a szobrok is. Már nem annyira a Biblia és a

adta a tematikát, hanem a templom vagy oltár je lett a fontos. A XI. századtól megjelenő magánmise miatt sok kis kápolnát alakítottak ki. A barokk építészet ajándékozott meg az átlátható, egybefüggő liturgikus terekkel.

Manapság a templomokban az

és oltár megtalálható, sokszor elhagyva a hagyományos helyüket: a templom végében álló díszes oltár helyett egyszerűbb, a nép felé felállított, asztal-forma oltár emelkedik, a jó akusztikájú szószékek helyett egyszerűbb olvasó állványokról szólal meg Isten igéje, hangszórókon keresztül. A modern templomok nem rendelkeznek saját és általános stílussal, a neo irányzatok után inkább eredetibbek igyekeznek lenni.


« Előző Következő »