Szervezeti felépítés

« Előző Következő »

Az Egyház olyan közösség, amely öt kontinens több százmillió katolikusát fogja össze.

Küldetésének betöltéséhez szüksége van arra, hogy a világban élő híveket egységes, rendezett szervezetbe fogja össze. Ezt hívjuk világegyháznak, amelynek vezetője a római pápa.

Az Egyház irányításában ősi és összetett intézményhálózat segíti őt, amelynek központja Róma Vatikán-dombján található, innen a közismert neve: Vatikán. Hivatalos neve pedig: Szentszék.

Az apostolok utódai, a püspökök egy-egy területen fogják össze és vezetik a híveket. Ezt az egységet nevezzük egyházmegyének. Az egyházmegyéhez tartoznak a területén szolgáló papok, ott élő hívek, ott álló plébániák, katolikus iskolák, idősek otthonai stb.

Az egyház legkisebb egysége, amellyel a leggyakrabban találkozunk, a plébánia. Ez is területi egység, amelynek középpontja a templom, lelkipásztora pedig a plébános.

Világegyház

Az első időkben azt látjuk, hogy egyes városokban, egyes országrészekben jelennek meg a kis keresztény közösségek, akik szoros összetartozásukról, egymás iránti szeretetükről és Jézus Krisztus melletti elkötelezettségükről voltak felismerhetőek. Ezeket a helyi gyülekezeteket nevezte Szent Pál egyháznak (a görög „ekklészia” kifejezés szó szerint ’gyülekezetet’ jelent, ezzel jelöli az apostol a keresztény közösségeket).

Mindazonáltal a kezdetektől fogva egyértelmű volt: egyik kis közösség sem önálló sziget a világ népeinek hatalmas tengerében. A földrajzilag, kulturálisan, etnikailag oly távol lévő keresztény csoportokat láthatatlanul egybefűzte a közös hit. Ez jelent meg a keresztségben, a kenyértörés közösségében – és az egymásért való szolidaritásban, az egymás javára ajánlott gyűjtésekben. Ez a nagy egység megmutatkozott akkor is, amikor egy-egy keresztény útra kelt: minden városban, ahová betért, az ott élő keresztények fogadták, gondoskodtak róla. Bár különböző közösségek, gyülekezetek tagjai voltak, mégis tudták, érezték: egyetlen, nagybetűs Egyház tagjai ők.

Ez az Egyház pedig túlnő minden emberi nemzeten, nyelven, szokásrenden vagy határon. Minden keresztényt magába foglal. Ősképe ennek pünkösd, amikor a Szentlélek leszáll az apostolokra, s ők elkezdik hirdetni az Evangéliumot a sok eltérő anyanyelvű zarándoknak: „Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. [...] Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: »Mi lehet ez?«” (ApCsel 2,6.12). A világegyház első pillanata volt ez, amikor valóra vált az, amit Szent Pál így fogalmazott meg: „Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben” (Kol 3,11).

Vatikán

Csodálatos tapasztalat a világegyházhoz tartozni, mindazonáltal egy ilyen hatalmas közösségnek szüksége van arra, hogy életét koordinálják, szolgálatát, munkáját, misszióját közös szabályokkal tartsák kézben, s a megannyi külön-külön tett erőfeszítést egyetlen egészbe fogják össze. A hierarchia minden szintjén erre történik kísérlet, a legkisebb plébániától egy-egy ország helyi egyházáig. A legfőbb feladat azonban azé, akinek az egész világegyházzal törődnie kell: a római pápáé, aki az apostolok fejének, Péternek az utódaként viseli ezt a nehéz szolgálatot.

Magától értetődő, hogy a pápa nem tud egy személyben foglalkozni a világegyház minden ügyével: hittani és erkölcsi kérdések, püspöki kinevezések, a világszintű oktatási, szociális és karitatív hálózatok működtetése – a sort még sokáig folytathatnánk. Már az ókorban segítőket vett maga mellé, akikkel megosztotta ezt a nehéz feladatot. A középkorban a segítők rendszere egyre inkább letisztázódott, mind kiforrottabb intézményes kereteket nyert. Számos reform után született meg az a legfőbb vezető testület, amelyet hivatalosan a Római Kúriának (vagyis a pápa udvarának) neveznek, a köznyelv azonban csak egyszerűen Vatikánként ismer.

Az elnevezés arra utal, hogy az Egyház központi hivatalai a pápai rezidencia körül találhatók.

Az Egyház központja működésének zavartalanságát biztosítja az 1929-es Lateráni Egyezmény, amellyel az Olasz Királyság önálló államként ismerte el Vatikán Városállamot. Így a pápa a nemzetközi jog által is biztosított szabadsággal és függetlenséggel szolgálhatja az Egyházat.

Egyházmegyék

Az világegyház életének alapvető egységei az egyházmegyék. A görög nyelvből a latinba is átvett kifejezés ismerős volt az ókori államigazgatásban, kerületet jelölt. Egy-egy országnyi, országrésznyi tartomány kerületekből épült fel. A kerületek egy nagyobb várost és annak környékét, a közelebbi kisebb-nagyobb településeket jelentették. Amikor felbukkant a kereszténység, akkor az igehirdetésre először mindig a városokban került sor. Természetesen ez azt is jelentette, hogy az első keresztény közösségek a kerületek fővárosaiban születtek meg, s azután ezek térítették apránként keresztény hitre a vidék, a környező területek lakosságát. Ez az oka annak, hogy a falvak népe maradt meg legtovább a pogány vallásban. (A görög paganosz szó ’vidéki’-t jelent.)

A városi egyházak élén egy felügyelő (görög szóval episzkoposz) állt, aki összehangolta a vének testületének (görög szóval preszbütérion) és a diakónusoknak a munkáját, vezette a közösség életét és gondoskodott arról, hogy mind többen ismerjék meg a krisztusi hitet. Ezeket az episzkoposzokat – magyarul püspököket – a legelső időkben az apostolok választották ki, és kézrátétellel ők hívták le rájuk a Szentlelket, hogy szolgálatukat be tudják tölteni.

Egyházmegye alatt tehát „a keresztények olyan közösségét értjük, mely a hitben és a szentségekben egységben van az apostoli jogfolytonosságban álló püspökével” (Christus Dominus, 11).

Minden egyházmegye a teljes Egyház közösségében él. Helyi egyházként odafigyel az adott országrész, az adott terület sajátos igényeire, szükségleteire, gondosan fáradozik az ott élő emberek szolgálatán. Mindazonáltal nem felejti, hogy része egy nagyobb egésznek. Püspöke által kapcsolódik a világegyházhoz, az azt kormányzó püspöki kollégiumhoz, amelynek feje a római pápa.


Érdekes lehet még: A Magyar Katolikus Egyház egyházmegyéi

Plébániák

Egy egyházmegye Isten helyi közössége, egyháza, amely a püspök vezetése alatt él. Mindazonáltal több tízezer, sőt százezer ember nehezen tudja megélni a valós közösséget a hétköznapokban. Ráadásul az egyházmegyék sokszor országrésznyi, a polgári közigazgatás megyéinél is nagyobb egységeket képeznek. A hívő személyek, családok mindennapi valósága a legkisebb helyi szinten, a falu, a város, a városrész közösségében válik kézzelfoghatóvá. Az egyházi élet ezen legkisebb egységét nevezzük plébániának (a latin plebs szó azt jelenti: ’nép’).

Intézményes szempontból a plébánia az egyházmegyének olyan állandó jelleggel létrehozott, „formába öntött” egysége, amelynek élére egy felszentelt papot neveznek ki plébánosnak. A püspök megbízásából ő látja el a lelkipásztori szolgálatot, és gondoskodik mindazon ügyekről, amelyek a közösségre tartoznak.

Az emberek – hívők, nem hívők egyaránt – először a plébániával találkoznak: a helyi templommal, a plébániaépülettel, az ott összegyűlő közösséggel, a plébánia területén megszervezett hitoktatással, a helyi közösség egyházi programjaival. Itt kezd el bontakozni-növekedni az egyén hite is. „Ez az a hely, ahol minden hívő összegyűlhet az Eucharisztia vasárnapi megünneplésére. A plébánia vezeti be a keresztényeket a liturgikus élet rendes menetébe és gyűjti össze őket az ünneplésre; tanítja Krisztus üdvözítő tanítását; testvéri jócselekedetekben gyakorolja az Úr szeretetét” (KEK 2179).

Joggal mondja Aranyszájú Szent János: „Imádkozni otthon is tudsz; de úgy imádkozni, mint a templomban, nem tudsz [...]. Itt valami több van jelen, nevezetesen az összhang és az egyetértés, a szeretet köteléke, a papok könyörgései.


Érdekes lehet még: Plébániák honlapjai
« Előző Következő »