Test és lélek

Kicsoda a testben és lélekben élő ember?

« Előző Következő »

Emberi életünk alaptapasztalata az, hogy sajátos módon vagyunk jelen ebben a világban. Sokszor mondjuk: „Fáj a fejem!” – mintha az a fej nem is én lennék, vagy másként megfogalmazva: én több lennék, mint a fej, ami fáj. „Nem ér el odáig a kezem” – én nem érek el odáig, vagy a kéz, amit birtoklok? De ki az az „én”, aki nem azonos a testtel? Ki az, aki birtokolja a kezet?

Erre a rejtélyre az ősidők óta keressük a választ. Előbb a vallások, filozófiák, napjainkban pedig a pszichológia, az idegtudományok, az agykutatás firtatja: ki, mi az „én”? A Biblia első lapjain ezt olvassuk: „Az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé” (Ter 2,7).
Az ember tehát „alapanyagát” tekintve ennek a világnak az alkotóelemeiből épül fel. Teljes egységben áll az őt körülvevő fizikai-biológiai világgal. Ugyanakkor szervezetét, felépítését az isteni akarat határozta meg, s eltöltötte valamivel, amiről csak az ember kapcsán hallunk: Isten „orrába lehelte az élet leheletét”. Az embert éltető leheletet hagyományosan léleknek nevezzük, ami testi létezésének távlatot, mélységet, új gazdagságot ajándékoz. Emlékeztet, hogy az ember, aki felbonthatatlanul test és lélek egysége, örökkévalóságra van teremtve.
A keresztény ember ezért is várja a test feltámadását: akkor a lélek és a test halálban megbomlott egysége újra helyreáll, a test pedig eléri célját: a szellem áthatja, átformálja és Istenéhez hasonló örök életet kap.  Ahogy Szent Pál mondja: „Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad föl” (1Kor 15,42-44).


KEK 362, 382

« Előző Következő »