Valaki, akinek örök élete van

Mi az örök élet?

« Előző Következő »

Minden ember szeretné, ha élete teljes és boldog lenne. Ezért dolgozunk, küzdünk, fáradunk annyit. Azt is megtapasztaljuk, hogy a boldogság akkor igazi, akkor mély, hogyha osztozni tudunk rajta másokkal.

A fájdalom, szomorúság forrása a halál – azért, mert véget vet az életnek; és mert eltépi az emberi szeretet földi kötelékeit. Úgy kísér minket halandóságunk, mint fényt az árnyék. Igyekszünk nem tudomást venni róla, de a betegség, az öregség és a halál újra és újra emlékeztet rá. Keresztényként hisszük, hogy életünk megváltott élet – vagyis olyan élet, amelyért Krisztus feláldozta magát. Halála után a harmadnapon történt feltámadása az élet új távlatát nyitotta meg előttünk. Azt tanítja nekünk, hogy a halál nem vet véget mindennek; azt bizonyítja, hogy létezik a halálnál is nagyobb hatalom; és így reményt ajándékoz nekünk. Ezért egységben szemléljük a halál előtti és a halál utáni életet: a halál előtti törekvéseink, tetteink, szándékaink utána teljesednek be; a földi életben bennünk mozgó keresés és kérdések a halál után jutnak célba; Isten és ember iránti szeretetünk az életen túli életben válik tökéletessé, ahol már nem kisebbedhet, nincs kitéve a változásnak, és ahol szüntelen együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk. Ebben a megközelítésben a halál nem más, mint a nagy átmenet az időben való létből az örökkévalóságban való létre. Az embernek tehát örök élete van: halála előtt az időben, utána az örökkévalóságban. Ezért mondhatta Lisieux-i Szent Teréz halálos ágyán: „Én nem meghalok, az életbe megyek be”.

KEK 55, 163, 265, 989, 1010-1012, 1326, 1843, 1998, 2052, 2820
« Előző Következő »